Molnár Gyula

Bel 2021-06-24 12:02
Előválasztási keringő: az MSZP kizárta soraiból korábbi elnökét
Bel 2021-06-21 11:53
Gyurcsányék kiszorították a Momentumot, most pedig nekiálltak felzabálni az MSZP-t

Gyurcsányék kiszorították a Momentumot, most pedig nekiálltak felzabálni az MSZP-t

  • Fekete-Győrék azzal robbantak be a hazai politikába, hogy új arcokat hoznak a 30 év leszerepelt politikusai helyett.
  • Gyurcsányról Fekete-Győr azt mondta korábban, igazán eltakarodhatna végre.
  • A volt miniszterelnök maradt, a Momentum álmai szertefoszlottak: bár a közvélmény-kutatási adatok alapján a második legnagyobb pártként kezdték az előválasztási alkufolyamatot, mostanában csak arról szólnak a hírek, hol, kinek a javára lépnek vissza.
  • Ebben minden jel szerint szerepe volt annak, hogy Fekete-Győr megsemmisült Gulyás Mártonnál egy Partizán-interjúban, támogatottsága a Momentumon belül is összeomlott.
  • Gyurcsány a háttérben kötött egy különalkut a Jobbikkal, és a DK elnöke Jakab pártjával felosztotta egymás között a választókörzeteket.
  • A lila párt eljelentéktelenítése után Gyurcsány ráfordult az MSZP-re, és elszipkázza a potens jelöltjeit a régóta sorvadó pártnak.
  • Már az MSZP egykori elnöke, Molnár Gyula is Gyurcsányéknál folytatja.
Bel 2021-06-16 16:56
Baloldali előválasztás: repült az MSZP-ből a korábbi elnök, Molnár Gyula

Baloldali előválasztás: repült az MSZP-ből a korábbi elnök, Molnár Gyula

  • Miután bejelentette, hogy a DK frakciójába ül be a 2022-es választások után.
Bel 2021-06-12 09:53
Jelöltet rabolt a DK az MSZP-től: az MSZP egykori elnöke a DK színeiben indul

Jelöltet rabolt a DK az MSZP-től: az MSZP egykori elnöke a DK színeiben indul

  • Ha megnyeri a körzetét, Molnár Gyula a Demokratikus Koalíció frakciójának tagja lesz.