eltitkolt szerelem

Botrány 2021-11-23 14:38
Jakab két lépésben gabalyodott bele a hazugságaiba
Botrány 2021-11-23 12:17
Letagadták, hogy Jakab a lakásban lenne, erre délután fél háromkor a pártelnököt ki kellett menekíteni a lakásból

Letagadták, hogy Jakab a lakásban lenne, erre délután fél háromkor a pártelnököt ki kellett menekíteni a lakásból

  • Folytatódik Jakab Péter és kabinetfőnökének hazudozása.
  • Hétfőn a Bors cikkének megjelenése után tagadták, hogy életvitelszerűen tartózkodnának a lakásban és perekkel fenyegetőztek.
  • Kedden a Bors nyilvánosságra hozott újabb felvételeket, melyeken jól látszik, hogy Jakab vasárnap éjszaka is a lakásnál parkolt.
  • De ami fontosabb ennél, mindketten a lakásban voltak azon az éjszakán is. Ám továbbra is azt állítják, nincs köztük semmi, csak dolgozni járnak oda. Kérdés, mennyire életszerű, hogy vasárnap éjjel rengeteget dolgoznak.
  • A BENNFENTES hónapokkal ezelőtt értesül a pletykáról, hogy Jakab és a kabinetfőnöke régóta egy párt alkotnak.
  • De igazán nem ez zavarja a jobbikosokat, ez magánügy, csak közben nem kell eljátszani a hős családapát, mondják, hanem az a gondjuk a kabinetfőnökkel, hogy Jakab bizalmasa a pártelnök helyett irányítja a pártot, útszéli stílusban.