404
A keresett oldal nem elérhető vagy nem létezik.
Brit belügyminiszter: "a multikulti megbukott"
- Suella Braverman szerint egzisztenciális kihívást jelent a Nyugat számára a migráció.
- Az európai migráció "túl sok és túl gyors" - fogalmazott.
TBC-járvány a német migránsközpontban
- A helyszín Chemnitz, Szászország.
FRONTEX: az EU-ba érkező illegális migránsok mindössze 8 százaléka nő
- Vagyis 10 illegális migránsból 9 férfi.
- És szemben az ukrajnai menekültekkel, akik döntő többsége nő, ők katonakorú fiatal férfiak.
- Az EU határvédelmi hivatala a kábítószercsempészet terjedésére is figyelmeztet.
Seymour Hersh: az amerikai hírszerzés pontosan tudja, hogy Oroszország győzött és Ukrajna elveszítette a háborút
- Az Északi Áramlat I-II. felrobbantásának exkluzív sztoriját föltáró újságírólegenda, Seymour Hersh a gázvezeték felrobbantásának első évfordulójára újabb értesüléssel állt elő.
- Hersh régóta pedzegeti, hogy az amerikai hírszerző közösséget súlyos ellentétek feszítik.
- Vannak a realisták, mint a CIA, és vannak az illuzionisták, mint a DIA (Védelmi Hírszerző Ügynökség).
- A realisták jelentései nem jutnak el Biden asztalára, csak a politikailag "hasznos" DIA optimista összefoglalói.
- Egy magasrangú hírszerzési tiszt az ukránok ellentámadásról szőtt meséiről azt mondta Hershnek: "az egész hazugság."
- Szerinte az urán katonák már nem hajlandóak meghalni, "de ez nem illik bele abba a maszlagba, amit a Biden-féle Fehér Ház ír."
John J. Mearsheimer: A nyugati média és a "szakértők" vágóhídra vezették az ukránokat
- A magyar miniszterelnök által is nagyra tartott realista külpolitika nagyágyúja hosszú esszéjében arról ír, "kolosszális kudarcot vallott" az ukrán ellentámadás.
- Mert az adottságok, a helyzet, a kiépített orosz mélységi védelem és az ukrán erők villámháborús tapasztalatainak hiánya természetszerűleg ítélte halálra ezt az ellentámadást a legelejétől - érvel a chicagoi egyetem professzora.
Cseberből-vederbe: a szankciók ellenére az EU az orosz LNG rekordimportőre
- Belgium és Spanyolország a világ második és harmadik legnagyobb orosz LNG-importőre 2023-ban.
- Akkor ki is finanszírozza Putyin háborús hadigépezetét?
- Merthogy Magyarországot rendszeresen ezzel vádolják az ukránok és a Nyugat.
Soros György befektetési alapja lett a legnagyobb lengyel napilap többségi tulajdonosa
- Pár héten belül választások lesznek Lengyelországban.
Megrázó: Ukrajnában a végtag-amputációk már az I. világháború mértékét idézik
- Több tízezernyi ember vesztette el eddig a végtagjait Ukrajnában.
- A mérték már az I. világháború időarányos veszteségét idézi.
- Az a háború 4 éven át tartott, és 107 ezer amputációt hajtottak végre.
- Becslések alapján Ukrajnában ez a szám már most 20 és 50 ezer között van, de ez nem tartalmazza a júniusban kezdődő, óriási veszteségeket eredményező ellentámadás sérültjeit.
- Az Egyesült Államok katonái az iraki és az afganisztáni háborúban összesen 2000-en vesztették el végtagjaikat.
- A WSJ cikke azt jelzi, egyre jobban beszüremkedik a fősodratú amerikai médiába: ez a háború ezzel az intenzitással nem sokáig tartható fenn, mert esztelen emberi költéségei vannak a hadifelszerelésen és az Ukrajnának biztosított segélyeken túl.
- A riport ugyanis nem csupán az amputációk magas számáról, hanem a fronton elszenvedett döbbenetes arányú veszteségekről is szól.
- Sok, józanabb amerikai konzervatív politikus és publicista ezért már azonnali fegyverszünetet és az "ukránok szenvedésének" leállítását szorgalmazza.
- Ahogy a magyar kormány is tűzszünetet és béketárgyalásokat követel a háború kezdete óta.
- Az alábbiakból egyértelmű lesz, miért.
Brutálisan emelkedik a Németországba irányuló migráció
- 2022 január-júniusa és 2023 január-júniusa között megduplázódott a Németországban először menedékkérelmet benyújtók száma.
- A rendőrségi szakszervezet vezetője "rendkívül drámai" helyzetet lát.
Letiltották a bankszámláját, mert azt merte írni a zöldek elnökéről, hogy kövér
- Szép, új világ.
- Bezzeg Németországban járunk.
Német média: Senki sem tudja, hová tűnnek az EU átláthatatlanul költött milliárdjai
- Egyre többen teszik fel a kérdést a Bizottságnak: hol a pénz?
- Teljesen átláthatatlan, ahogyan a tagok a Helyreállítási Alap pénzeit költik.
- Hogyan, mire, és kinek?
- Ezekre a kérdéskre nincs válasz.
Pár évtized alatt kicserélődött a népesség Milánó, Berlin, Párizs és Bécs városában
- És Frankfurtban is.
- Statisztikák!
Elhallgatás: Hessenben négyszer annyi késes támadás történt 2022-ben, mint amennyiről a hivatalok beszámoltak
- Álca mögé rejtik a migráció árnyoldalait Németországban.
Az éves, kötelező riportjában szólta el magát az Action for Democracy: 2022-ben közvetíteni akarták a magyarok felé a választás "tágabb geostratégiai kontextusát" - ez a kampány ismeretében csak az ukrajnai háborút jelentheti
- Úgynevezett Annual Report-ot adott közzé a 2022-es magyar választásokba belegabalyodott Action for Democracy.
- Karácsony egykori főtanácsadója által alapított szervezet "mikroadományokat" biztosított többek között Márki-Zay Péter mozgalmának, a Mindenki Magyarországa Egyesületnek.
- A milliárdokról iőközben kiderült, hogy nem mikroadományok, hanem nagy donorok pénzei annak érdekében, hogy megbuktassák a Fidesz-kormányt.
- Azóta az is napvilágra került, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom e külföldi forrásokat a baloldali ellenzéki pártok közös kampányában használta fel.
- A nagylelkű támogatásokat kezdetektől körüllengte a gyanú, hogy azokat Márki-Zayékon keresztül azért kapta a baloldal, hogy egyrészről buktassa meg a Fidesz-kormányt, másrészt képviseljen egy háborúpárti, a fegyverszállításokat igenlő álláspontot.
- A vesztes kampány után Kunhalmi Ágnes egy riportban és egy interjúban utalt arra, nagy hiba volt az "amerikai tanácsadókra" hallgatni az ukrán háború ügyében.
- Márki-Zay akkoriban azzal kérkedett, hogy a Belgrádot bombázó egykori európai NATO-parancsnokkal, Wesley Clarkkal ápol bennsőséges viszonyt.
- A tábornok egyébként az Action for Democracy vezetőségének is tagja.
- Az A4D most közzétett éves jelentésében az áll, 2022 első negyedévében leginkább Magyarországra fókuszáltak, "hogy közvetítsük a választások sarkalatos jelentőségét a hazai és a tágabb geostratégiai kontextusban."
Igazi spekulánsok: off-shore paradicsomban, a Kajmán-szigeteken fialtatja pénzét a Soros-birodalom
- Soros György nagylelkűen adományoz olyan szervezeteknek, amelyek elvileg egy igazságosabb, zöldebb és legfőképpen átláthatóbb világért dolgoznak.
- A Nyílt Társadalom Alapítványok, és számos, Soros által finanszírozott civil szervezet a nyitott, egyenlő és átlátható társadalom hívei. Ezért erőteljesen kritizálják azokat az adóstruktúrákat, amelyekkel a gazdagok elrejtik vagyonukat a szemek elől.
- Hogy Soros birodalma maga is offshore konstrukciókat használ, ellentmondani látszik ennek a küldetésnek.
- Mert az amerikai-magyar hedge fund menedzser maga is a lehető legjobban elrejti pénzügyeit az érdeklődő tekintetek, de az adóhatóságok szeme elől is.
- Soros György Brüsszelben is fenntart egy alapítványi hálózatot a Nyílt Társadalom Alapítványok gesztorálásával, amely a progresszív célokat követő 'civil' szervezetek egyik fő támogatója.
- Az Európai Átláthatósági Nyilvántartás szerint 2021-ben több mint 20 millió euró áramlott Soros alapítványaiból a befolyást gyakorolni kívánó civil szervezetekhez, többek között az Európai Bizottságon keresztül.
- Soros fedezeti alapkezelőként halmozta fel vagyonát, ellentmondásos adóstruktúrákat használva.
- Úgy tűnik, ezt a formulát alkalmazza a Nyílt Társadalom Alapítványok esetében is.
- A Kajmán-szigetekről olyan befektetéseket eszközöl, amelyeknek a hozama az alapítványai javát szolgálja.
- Hogy mibe fektet Soros? Ezzel a konstrukcióval ez teljesen tisztázatlan marad.
- Miközben magyarországi 'civil' szervezetei és médiái is a totális átláthatóságot követelik, a milliárdos spekuláns vagyonáról, adókerülő praktikáiról sosem ejtenek szót.
- Tulajdonképpen ezzel a kajmán-szigeteki konstrukcióval a magyarországi szervezetei off-shore, adócsalt forrásokból tartják fenn magukat.
- Kérdés, milyen jogalapja van a magyarországi Soros-médiának és Soros NGO-inak a magyar kormányon számon kérni az átláthatóságot.
- Miközben adócsalt pénzekből élnek.
Belsős katonai információkat fecsegett ki a dollármédiában az egykori hivatásos őrnagy
- A háborúpárti nyomásgyakorlás részeként folytatódik a Magyar Honvédség történelmi fejlesztési programja és vezetése elleni támadássorozat.
- Szerda este a külföldről fizetett média koronaékszerében provokálta a nemrégiben amerikai kiképzésen járt Gulyás Márton műsorvezető Dr. Varga Csaba Istvánt, a Magyar Honvédség egykori őrnagyát.
- A felmentett őrnagy Gulyásnak azt állította, hogy politikai okokból menesztették a honvédségtől.
- A BENNFENTES úgy értesült, hogy a korábbi vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz támogatásával mentették fel a tevékenysége körüli problémák miatt.
- Az őrnagy eltávolítása miatti sértettségében magáról megfeledkezve érzékeny katonai információkat szivárogtatott ki az interjúban.
- Tette ezt egy olyan helyzetben, amikor a szomszédban háború dúl.
- Az egész provokatív kérdezz-felelek természetesen nem véletlen.
- Korábban a Partizánban szólta el magát Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje is, hogy ha győz a választásokon, akkor "akár katonai" segítséget is nyújt Ukrajnának, ha a NATO "úgy dönt".
- Az a nemzetközi politikai-hatalmi és információs hálózat - ennek része a Partizán is -, amely az összes közép-európai országot belepasszírozta a fegyverszállításokba és a háború eszkalációjába, továbbra sem tett le arról, hogy Magyarországot is belerángassa a konfliktusba.
- A sértett katonát így eszközként használta fel a Gulyás-féle Partizán, amit a háborúpárti nemzetközi hálózat fizet az információs térben végzett nyomásgyakorlásért.
EXKLUZÍV - Sorosék kiadták az ukázt a baloldalnak: még több médiát és influenszereket kell finanszírozni
- A 92 éves Soros György átadta királyságát Alex Sorosnak, aki saját magát úgy jellemezte, hogy politikusabb alkat, mint az apja.
- Az öröklés jól megszervezett és sima volt a dinasztiában, és Alex kinevezése óta felpörögtek az események: Brüsszel újra migránskvótát akar, és a Soros-birodalom megparancsolta a demokrata donoroknak, hogy vegyenek még több médiát, tévét, portálokat, cikkeket, beszélgetős rádióállomásokat.
- A Birodalom 25 milliárd dolláros vagyon fölött diszponál, Alex az egyetlen a családtagok közül, aki vezető posztot tölt be a család befektetési alapjánál és a "filantróp tevékenységet" folytató Open Society Foundation-nál is.
- Alex a WSJ-nek azt is kifejtette, hogy évente 1,5 milliárd dollárt, 500 milliárd forintnál is többet fektetnek be a Nyílt Társadalom ideológiájának terjesztésébe és "a demokrácia fejlesztésébe".
- A Nyílt Társadalom ideológiája a migráció ösztönzésére, a multikulturalizmus erőltetésére, a szélsőséges woke-ideológia, a BLM, az Antifa és az abortusz, mint abszolút női jog propagálására, az LMBTQ+ propagandára, a nemzetállami struktúrák meggyengítésére és lebontására, és egy globális szuperstruktúra kiépítésére irányul.
- Az ideológia terjesztéséhez azonban médiafelületek is kellenek, ezért egy friss tanulmányában, ami egyfajta parancsként is értelmezhető, Sorosék kiadták az ukázt a demokrata párt támogatóinak: ahogyan ők is teszik, médiát kell venni, és támogatni kell a közösségi média influenszereit.
- A BENNFENTES megszerezte a törekvést alátámasztó stratégiai tanulmányt, amely egy titkos, demokrata megadonoroknak szervezett washingtoni háttértalálkozó összefoglalója.
- Május közepén írt arról a BENNFENTES: az Action for Democracyt igazgató Korányi Dávid a guruló dollárokból magyar influenszereket akar összevásárolni, és ez zavarokat okoz a magyarországi dollármédiában.
- Korányiék törekvése nem lehet független az új Soros-direktívától: a Birodalomnak további médiára és influenszerekre van szüksége, hogy terjeszthesse üzeneteit.
#Joe Biden #Donald Trump #Soros György #Lengyelország #Telex #Kamala Harris #Korányi Dávid #Action for Democracy #Alexander Soros #OSF #Nyílt Társadalom Alapítvány #Demokrata Párt #influenszer #Nancy Pelosi #Mike Howell #Matt Palumbo #Heritage Foundation #Ron Klain #Jon Finer #Kimberly Lang #Madeline Strasser #Mariana Adame #Alvin Bragg #Tom Fitton #Judicial Watch #Scott Walter #Capital Research Center #Project Syndycate #Poynter Institute #openDemocracy #Media Democracy Fund #National Public Radio #Arkadi Gerney #Center for American Progress #Tim Hogan #Sarah Knight #dollárbaloldal
"Elzúgtak forradalmai..." - a korábbi Index-zendülés egyik főkolomposát utálta ki magából a Telex
- Pénteken egy előre kiszivárogtatott zendülés zajlott a Telex szerkesztőségében.
- A munkavállalók ultimátumot intéztek Dull Szabolcs főszerkesztő felé: ha nem távolítja el helyettesét, Tóth-Bíró Mariannát, akkor őt is leváltják, vagy testületileg felmondanak.
- Ebben ugye nagy gyakorlatuk van, az Index-zendülés is pontosan így folyt.
- Dull előremenekült, és a sajtóhírekre reflektálva közleményében azt állította, saját kérése volt, hogy válasszák szét a főszerkesztői és az igazgatói és akadémiai vezetői posztot. Mostantól csak utóbbiakat tölti be.
- Péntektől a szerkesztőség döntése értelmében új főszerkesztő áll a Telex élén, Német Tamás személyében, aki a korábbi Index aktivista újságíróinak egyike.
- A kipattant zendülés csak egyik állomása annak a folyamatnak és azoknak a rossz hónapoknak, amelyek a Telexet az utóbbi időkben jellemzik.
- Mértéktelen frusztráció, úttalanság, szervezeti és személyi problémák, amit csak tetéz, hogy a szerkesztőségen belüli kommunizmusból, azaz a 'népi, dolgozói tulajdon' megalkotásából az ígéretek ellenére nem lett végül semmi.
- A BENNFENTES utánajárt a részleteknek.
EXKLUZÍV FOTÓK az elhíresült katonai "szívatásról" – így hazudik a dollármédia Gyurcsányék parancsára
- Áll a bál a honvédségnél: a HM egyes dolgozói kikeltek magukból, amiért katonaként katonai kiképzésre kellett menniük.
- A BENNFENTES megszerezte a hírhedt, "megalázó" kiképzés fotóit, a kiképzés részleteit és a kiképzésről szóló jelentést is.
- Alighogy kinevezték, Böröndi Gábor vezérkari főnök a dollármédia támadásainak kereszttüzében találta magát.
- Böröndi Gábort és a honvédséget legújabban azzal vádolta meg a hvg.hu Vadai Ágnes gyurcsányista politikussal karöltve, hogy "váratlan és furcsa ’kiképzésre’ küldtek több katonát Böröndi Gábor vezérkari főnökként tartott első vezetői értekezlete után, méghozzá ’szívatási’ céllal, bosszúból."
- A kormányellenes propagandamédiát Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa, Gyurcsány Ferenc legnagyobb rajongója, egykori honvédelmi államtitkár riadóztatta. Ő 2007 júliusától 2009 áprilisáig, majd a Bajnai-kormány megalakulását követően 2010-ig a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt.
- Vadai nevéhez a Magyar Honvédség lezüllesztése, eszközeinek elherdálása, a honvédség személyi állományának elsorvasztása és Magyarország védelmi képességeinek leépítése fűződik.
- A magyar honvédelem megerősítésének mind idehaza, mind külföldön vannak ellendrukkerei.
- Ennek oka, hogy hazánk jó ütemben, jóval az orosz-ukrán háború kipattanása előtt megkezdte a haderő modernizálását és a magyar védelmi ipar kiépítését.
- A cél egy teljesen új alapokra helyezett, ütőképes és modern hadsereg fölépítése, és ez sokaknak nem tetszik.
- A régmúlt gyurcsányi embereinek azért nem, mert az ő tehetségükből csak a honvédség szétverésére futotta.
- A külföldi ellenérdekeltek pedig azért nem szimpatizálnak e nagyszabású magyar törekvéssel, mert Magyarország jó előre megrendelte a csúcsminőségű védelmi eszközöket, és most a háború miatt nagy a sorban állás és a tolongás a nemzetközi piacokon az eszközökért: a gyártók évekre előre lekötötték kapacitásaikat, és egyelőre nem tudnak több megrendelést teljesíteni.