Karácsony megint hazudott: körülötte mindenki angolul beszélt, ő magyarul makogott

Karácsony megint hazudott: körülötte mindenki angolul beszélt, ő magyarul makogott
  • Megint hazudott a Főpolgármester a Facebook-oldalán.
  • Azt állította, a varsói és az isztambuli polgármesterekkel "beszélgetett" a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián.
  • Ebből annyi igaz, hogy személyesen ott volt, a tolmácsnak használt külpolitikai tanácsadójának jelenlétében, aki egy hivatalos videó szerint végig szinkrontolmácsolt neki a panelbeszélgetés során.
  • Vagyis Karácsony azzal játszotta a nagyfiút, hogy ő egy rangos nemzetközi értekezleten vett részt, csak elfelejtette hozzátenni, hogy miközben minden jelenlévő angolul beszélt körülötte, addig ő magyarul makogott egy nemzetközi rendezvényen.
  • Azért is kínos ez a szereplése, mert szemben vele, az összes résztvevő képes volt elmondani a gondolatait angolul, az isztambuli, a varsói polgármester is, csak éppen ő nem.
  • A kínos eset arra is rávilágít, hogy Karácsony hazudott fél éve, amikor azt állította, jól halad az angoltanulással.
  • A mostani hazugsága magával rántja a teljes ellenzéki propagandamédiát is, amelyik hónapokkal ezelőtt azt harsogta címeiben, "Karácsony angolul tartott beszédet."
  • Angolul biztosan nem tart ő sehogy, hiszen továbbra sem beszél egy mukkot se, és erről friss videó is elérhető.

A hétvégén a világ legrangosabb nemzetközi biztonságpolitikai fórumán, a Munich Security Conference-n vettem részt - büszkélkedett Karácsony a Facebook-oldalán.

"Beszélgetőpartnereim Ekrem İmamoğlu és Rafał Trzaskowski voltak, akik Isztambul és Varsó polgármestereként hozzám hasonló tudják, milyen egy tekintélyelvű, hataloméhes kormány uralkodás alatt irányítani egy várost" - sopánkodott a Városháza-ügybe keveredett Főpolgármester, aki 2 éves regnálása alatt 200 milliárd forintos tartalékot élt fel. 

"Nem lehet azonban szó nélkül elmenni az egész konferenciát beárnyékoló súlyos fenyegetés, az ukrán-orosz konfliktus mellett. Orbán példaképe, Vlagyimir Putyin parancsára ugyanis bármikor megkezdődhet Ukrajna orosz inváziója" - mondta fel kritikátlanul a nyugati narratívát a Főpolgármester.

Majd így folytatta: "Különösen aggasztó annak a 130 ezer kárpátaljai magyar honfitársunknak a sorsa, akiknek háború sújtotta országban kellene boldogulniuk, amennyiben az orosz hadi gépezet megindul. Egy felelős magyar kormánynak kötelessége kiállni a putyini agresszióval szemben Ukrajna szuverenitásáért és a kárpátaljai magyarok védelmében. #Budapest"
A Főpolgármestert tehát láthatóan nem zavarja, hogy mind a kormányfő, Orbán Viktor, mind Szijjártó Péter az orosz-ukrán válság kezdete óta hangsúlyosan, de sokkal régebb óta is konzekvensen és egyszerre képviseli: a kárpátaljai magyarokat megilletik azok a jogok, amelyek minden civilizált államban alapvetőek, közöttük a nyelvhasználathoz fűződőek; a miniszterelnök és külügyminisztere pedig egyként képviselik a nemzetközi diplomáciában, hogy Ukrajna területi integritása nem lehet vitakérdés.

Vagyis Karácsony ismét csúsztat, de nem ez a legnagyobb hazugsága, ez megszokott piti kis politikai hazugság. Ő ugyanis egy olyan politikus, aki egyik csúsztatását egy újabb hazugsággal fedi el, és most is így tett.

Azt állította, "beszélgetőpartnerei" Ekrem İmamoğlu és Rafał Trzaskowski voltak, csakhogy nem mondott igazat, ugyanis ő nem beszélgetett velük.

Csakhogy a youtubeon megtalálható a Munich Security Forum 2022 egyik panelbeszélgetése, amelyen Karácsony is részt vett.

A felvételen jól látható, hogy Karácsonynak a New Yorkban, Mihalik Enikő férjeként élő Korányi Dávid szinkrontolmácsol, Korányi tolmácsolja az angol nyelvű beszélgetés résztvevői felé a Főpolgármester szavait, miközben mind a varsói, mind az isztambuli városvezető elboldogul angolul, ahogyan az egyébként a nemzetközi diplomácia és külkapcsolatok ezen szintjén minimálisan elvárható.
Az alábbi videón ez jól hallható és látható is, mert a kamera többször is mutatja a szereplőket, hogy mind a török, mind a lengyel polgármester elboldogul az angollal, egyedül Karácsony az, akinek minden szavát fordítja a mellette helyet foglaló Korányi Dávid.



Már csak az a kérdés, hogy a diplomácia bonyolult és érzékeny világában hogyan akarna boldogulni Karácsony Gergely, ha az anyanyelvén, a magyaron kívül egyetlen nyelven sem képes kifejezni magát?

Vajon miért gondolja ennek ellenére, hogy egy olyan összetett konfliktushelyzetet, mint az orosz-ukrán szembenállás, ő meg tud ítélni anélkül, hogy egyetlen világnyelven is képes lenne értelmezni az aktuális történéseket?

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-04-22 | 13:15
A rendőrök Mohács térségében fogták el az embercsempészt

A rendőrök Mohács térségében fogták el az embercsempészt

  • A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. április 22-én 5 óra 30 perckor Mohács térségében intézkedtek két férfival, valamint egy nővel szemben.
  • Az egyik férfi szerb, a másik férfi, valamint a nő iraki állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • A szerb állampolgárságú férfival szemben felmerült az embercsempészés gyanúja, vele, valamint a két illegális migránssal szemben az intézkedések folyamatban vannak.
Bel 2022-04-08 | 10:26
6 millió 404 ezer a beoltott, 2400 az új fertőzött

6 millió 404 ezer a beoltott, 2400 az új fertőzött

  • A beoltottak száma 6 403 956 fő, közülük 6 189 220 fő a második, 3 851 024 fő a harmadik, 272 286 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 2400 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 868 007 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 37 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 725 324 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 96 962 fő.
  • 1688 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 50-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-09-29 | 16:34
A BENNFENTES igazat írt kedden este: Dobrev, Karácsony, Márki-Zay a sorrend

A BENNFENTES igazat írt kedden este: Dobrev, Karácsony, Márki-Zay a sorrend

  • Pontos eredmények ugyan még nincsenek, de a BENNFENTES igazat írt kedd este, amikor lehoztuk: a baloldali ellenzéki összefogás szélsőjobboldali vezetője kihullott az előválasztásból.
  • Késő délutánra az ellenzéki propagandamédia is lehozta: Dobrev nagyon vezet, jelentősen leszakadva Karácsony a második, és tőle alig marad el Márki-Zay.
  • Jakab a negyedik helyezett, ezzel pedig búcsúzik az előválasztástól.
  • Fekete-Győr András pedig megalázóan kevés szavazattal végzett az 5. helyen.
  • Ez az eredmény Karácsonynak is nagyon kínos.
  • Ha nem lenne ennyire leszakadva Dobrev Klárától, elégedett lehetne, de Dobrev majdnem annyira megverte a Főpolgármestert, hogy egyedül 50%-ot érjen el, azaz ne legyen szükség 2. fordulóra.
  • Ismét leszerepelt a liberális propagandamédia is: végig ellenőrizetlen adatokat közöltek az előválasztásról, és ma is az állítólagos részvétel nagyságát ünneplik.
  • 11 éve, hogy az Orbán-kormány nemzeti Konzultációkat tart.
  • A Nemzeti Konzultációkon a részvétel az előválasztás állítólagos részvételének minimum kétszerese, háromoszorosa.
  • Ennek ellenére az ellenzéki propagandamédia a Nemzeti Konzultáción csak gúnyolódik minden évben, most pedig a töredék akkora részvételt ünnepli.
Bel 2021-08-18 | 14:32
Magyar Levente: önálló magyar mentőakció indul Kabulba, senkit nem fognak otthagyni

Magyar Levente: önálló magyar mentőakció indul Kabulba, senkit nem fognak otthagyni

  • A magyar állampolgárokon kívül a magyaroknak például tolmácsként segítséget nyújtó afgánoknak és családjuknak akar segíteni a magyar állam.
  • Arról azonban szó sem lehet, hogy Magyarország általában afgán menekültek szétosztásában vegyen részt, őket befogadja - jelentette ki.
Bel 2021-09-24 | 09:53
Orbán Viktor: Az oltatlanok egy súlyos betegség kockázatának vannak kitéve

Orbán Viktor: Az oltatlanok egy súlyos betegség kockázatának vannak kitéve

  • A kormány tárgyal a minimálbér 200 ezer forintra emeléséről és készül a 13. havi nyugdíj visszaépítésének folytatására.
  • A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt.
Bel 2021-06-25 | 17:32
A magyarok 92 százaléka egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével

A magyarok 92 százaléka egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével

  • 60 százalék azok aránya, akik szerint a kiskorúakat meg kell óvni a médiában megjelenő gender- és homoszexuális-propagandától.
Bel 2021-06-02 | 12:49
Jól megy a baloldal adatgyűjtő cégének: közel félmilliárdot szedtek ki a DatAdatból Bajnaiék

Jól megy a baloldal adatgyűjtő cégének: közel félmilliárdot szedtek ki a DatAdatból Bajnaiék

  • A DatAdat a baloldal internetes adatgyűjtő vállalkozása, amely modern Big Data technológiá segítségével profilozza a választókat.
  • Hasít a cég, mások megfigyeléséből szép kis pénzt csinálnak: 2021-ben közel félmilliárdos osztalékelőleget vesz ki a Bajnai Gordon egykori kormányfő által tulajdonolt vállalkozásból a tulajdonosi kör.
Bel 2021-08-10 | 12:25
Závecz: Karácsony már Budapesten sem favorit, egál az állás Dobrev Klárával

Závecz: Karácsony már Budapesten sem favorit, egál az állás Dobrev Klárával

  • Nemrégiben az IDEA-Závecz a 3. helyre mérte a Főpolgármestert.
  • Később a Századvég kutatása azt bizonyította, Karácsony népszerűtlenebb az ellenzéki összefogásánál.
  • Nem sokkal később a Nézőpont mérése azt eredményezte, hogy Orbánt négyszer annyian választanák, mint Karácsonyt.
  • Most a Závecz mérte fel az ellenzéki és az aktív bizonytalan választók preferenciáit.
  • Eszerint Karácsony - bár korábban azt gondolták, nekik sima ügy Budapest -, már Budapesten sem vezet, mert fej-fej mellett áll Dobrev Klárával.
  • Dobrev ha hajszállal is, de vezet a megyei jogú nagyvárosokban is Karácsony előtt.
  • A számok alapján egyre messzebb Karácsonynak a nagy győzelem az ellenzéki előválasztáson.
  • Persze Gyurcsány Ferenc boszorkánykonyhája bármi kisülhet még a nyáron.