"A kocsim is csupa velő, meg haj, tök undi" - így kommentálta Karácsony jelöltje a halálos balesetét

"A kocsim is csupa velő, meg haj, tök undi" - így kommentálta Karácsony jelöltje a halálos balesetét
  • Gér Mihály, a Karácsony-párt Párbeszéd, Pest megye 10-es jelöltje 2016-ban az Andrássy egyik zebráján elütött egy fiatal párt.
  • Az elütött fiú a helyszínen meghalt, a lány "csak" nyomorék lett.
  • Gér Mihály az esetet követően szinte dicsekedve számolt be tettéről a Facebook egyik zárt csoportjában, és erről képernyőmentések jutottak el a BENNFENTES-hez.
  • Kommentje szerint a fiatal párból a fiú a helyszínen meghalt, de "a csajt csak megnyomorítottam."
  • "Azt hitték, erősebbek a quattrónál" - írta érzéketlenül egy másik kommentben.
  • Köztudott, Karácsony korábban azzal indokolta, hogy nincsen jogosítványa, hogy az apukája egyszer nem érkezett haza.
  • Karácsony párttársa, a gázoló Gér Mihály az ellenzéki összefogás jelöltje Pest megye 10-es, monori központú választókerületében.
  • Egy facebookos csoportban azt írta a baleset után, hogy "a kocsim is csupa velő, meg haj, tök undi."
  • Gér Mihály beágyazott embere a Párbeszédnek, rendszeresen közös fotón szelfizik Karácsonnyal, Tordai Bencével, Szabó Tímeával, Jakab Péterrel, és Márki-Zay Péterrel is.
  • Karácsony embere egy kommentben azt írta, "lett volna jobb programja."

Gér Mihály 2016. augusztus 26-án az Andrássy út egyik zebráján elütött egy fiatal párt, ahogyan arról a Police.hu is beszámolt korábban.

Akkoriban a vs.hu is írt az esetről.

A sofőr feltehetően vétlen volt, de ahogyan az esetet a Facebookon kommentálta, az túl van minden emberségen, és minden együttérzésen.

Az elütött 19 éves fiú a helyszínen meghalt, 22 éves párja pedig - a gázoló leírása alapján - rokkanttá vált a baleset következtében.
A BENNFENTES olyan képernyőmentéseket publikál, amelyek azt bizonyítják, Gér Mihály, Karácsony, a baloldali ellenzék 2022-es, Pest 10-es, monori embere szinte kérkedett és hencegett azzal, hogy elütött egy fiatal párt.

Miközben a párbeszédes Gér érzéketlenül osztotta meg gondolatait a megölt és megnyomorított fiatal párrról, aközben arról sem feledkezett meg, hogy őt megvédte a "fém váz."

Gér ezekben a hozzászólásokban azzal kérkedik, hogy "na ki ölt ma embert", majd hozzáteszi, "ráadásul a kocsim is csupa velő, meg haj, tök undi".
Álljanak itt a képernyőmentések!


Gér, a Párbeszéd jelöltje, Karácsony embere az alábbi posztban jelentette be annak idején, hogy embert ölt a zebrán.

Az alábbi képernyőmentésben a csoport tudomására hozta, hogy "ráadásul a kocsim is csupa velő, meg haj. Tök undi."

Azzal folytatta Karácsony embere, szerinte a halott fiú és a megnyomorított lány Darvin-díjasok (ez nemzetközi utalás a hülye halálra).

De később sem tudta magát tűrtőztetnti Szabó és Tordai jó barátja, és folytatta.

Maximális érzéketlenségről tanúbizonyságpot téve azt írta, az áldozatok azt gondolták, "erősebbek a quattronál."

Ez egy köztudott utalás az Audi négykerékhajtású autóira.

De Gér itt nem állt meg.

Az áldozatokat hibáztatta.
Gér a kommentfolyamban folytatta, azt írta, "lett volna jobb programom" a halálos gázolásnál.

De neki nem lett baja, őt megvédte "a belső fémváz".

Alább pedig álljon itt Gér Mihályról egy pár szelfi. Jól látszik, hogy a baloldali ellenzéknek ő egy mélyen beágyaszott embere.

Szelfi Karácsonnyal, szelfi Szabó Tímeával, szelfi Márki-Zayjal.

Szelfi Karácsony Gergellyel



Szelfi Szabó Tímeával (a háttérben Burány Sándor, MSZP-s képviselő).



Szelfi Tordai Bencével



Szelfi az MSZP-s Gurmai Zitával



Szelfi a Messiással, Márki-Zay Péterrel



Szelfi Barabás Richárddal és Márki-Zay Péterrel



Szelfi Jakab Péterrel

Gér Mihály jelenleg #Albertirsa #Bénye #Ceglédbercel #Csévharaszt #Dánszentmiklós #Gomba #Hernád #Káva #Mende #Mikebuda #Monor #Monorierdő #Nyáregyháza #Örkény #Pánd #Péteri #Pilis #Pusztavacs #Táborfalva #Tatárszentgyörgy #Újhartyán #Újlengyel #Vasad települések baloldali ellenzéki jelöltje.

Karácsony embere és párttársa.

A botrány hatására Karácsony jelöltje hétfőn délután visszalépett az indulástól.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-12-08 | 17:20
Házkutatást tartott a NAV a Cseh Katalinhoz kötődő cég telephelyén

Házkutatást tartott a NAV a Cseh Katalinhoz kötődő cég telephelyén

  • Közben az EP-képviselő a Facebookján azzal henceg, hogy megkezdték a korrupcióellenes munkájukat.
Botrány 2022-01-15 | 12:19
Kokós szexparti résztvevőjével múlatja az időt Mártha Imre Ibizán

Kokós szexparti résztvevőjével múlatja az időt Mártha Imre Ibizán

  • Karácsony eközben az aluljárókban tördeli a kezét, hogy írjanak neki alá a budapestiek.
  • Ez a munkamegosztás Karácsony Budapestjén: a Főpolgármester nyökögve hazudozik, az emberei pedig Ibizán vagy a szintén spanyol Costa del Solon habzsolják az életet.
Botrány 2021-10-01 | 19:53
Újraszámlálás: az épphogy vesztes DK-s jelöltek furcsának tartják az utolsó perces momentumos győzelmeket

Újraszámlálás: az épphogy vesztes DK-s jelöltek furcsának tartják az utolsó perces momentumos győzelmeket

  • Budafokon és Baján is újraszámlálást kértek az alig vesztes jelöltek.
  • Mindkét körzetben a Momentum jelöltje nyerte a baloldali előválasztást az online szavazatok segítségével.
Botrány 2021-11-09 | 19:18
Újabb Anonymus-videó: a Városháza eladásáról egyeztet Karácsony beosztottja, a befektető és az ingatlanos

Újabb Anonymus-videó: a Városháza eladásáról egyeztet Karácsony beosztottja, a befektető és az ingatlanos

  • A felek arról is egyeztetnek, hogy a 4,7 hektáros telekből 3,9 hektárt akarnak eladni.
Botrány 2021-09-19 | 11:40
Csoda történt, Karácsony elszólta magát, és teljesen véletlenül igazat mondott: "csinálom, ami a dolgom: kampányolok"

Csoda történt, Karácsony elszólta magát, és teljesen véletlenül igazat mondott: "csinálom, ami a dolgom: kampányolok"

  • A Főpolgármestert a Mediaworks riportere kérdezte a nemlétező nyelvvizsgájáról.
  • Mint ismert, csütörtökön a Főpolgármester eljátszotta, hogy beszél angolul.
  • Fölolvasott egy beszédet, amit elétettek.
  • Az ellenzék cselédmédiája ovációban tört ki, lám, Karácsony mégis beszél angolul.
  • Holott csak ezen a nyáron több videó is készült, ahol a Főpolgármester egy mukkot nem tud kiejteni a száján angolul.
  • A csütörtöki olvasás után Karácsony továbbra sem tudott válaszolni a legegyszerűbb kérdésekre sem.
  • Majd elszólta magát: "csinálom, ami a dolgom: kampányolok."
  • Pedig neki nem a kampányolás lenne a feladata. Neki elsősorban Budapesttel lenne dolga, ő a megválasztott Főpolgármester.
  • A budapestiek nem azért szavaztak rá, hogy közpénzekből eltartva kampányoljon, hanem azért, hogy végezze a dolgát a város élén.
Botrány 2021-10-31 | 12:32
Micsoda meglepetés: Józsefvárosban az nyerte el a strand bérletének jogát, aki a pályázati dokumentumot is elkészítette

Micsoda meglepetés: Józsefvárosban az nyerte el a strand bérletének jogát, aki a pályázati dokumentumot is elkészítette

  • Havi kettőszázötvenezer forintért játszotta át a józsefvárosi baloldal egy vitorlásegyesületnek az önkormányzati tulajdonban álló káptalanfüredi gyermektábor egy részét.
  • Pikó Andrásék sokáig a szerződést is titkolták, és azt állították, csak 3 hónapra, vitrolástárolásról szól a szerződés.
  • Később egy újabb pályázatból kiderült, hogy 5 évre adták rendkívül jutányos áron bérbe a korábban a józsefvárosi gyerekek üdültetésére használt balatoni tábor egy részét, ahol a vállalkozó fizetős vitorlástáborokat szervez.
  • Rendes baloldali szokás szerint a dokumentumok metaadatai szerint az írta az önkormányzati pályázati anyagot, aki később meg is nyerte azt.
  • Mi több, a strand későbbi bérlője már az előtt hirdette a területre a nyári táborait, hogy a pályázat megjelent volna.
  • Ez pedig azt a gyanút erősíti, hogy a bérlők pontosan tudták jó előre, hogy az egyébként szabálytalanul, általuk írt pályázatot meg is fogják nyerni.
  • Az eset tökéletesen példázza, milyen gátlástalansággal használja a baloldal a közvagyont, hogy ott kedvére mutyizhasson az, aki helyzetbe kerül.
  • Elvették a józsefvárosi gyerekek strandját, hogy ott az általuk helyzetbe hozott vállalkozók fizetős vitorlástáborokat szervezzenek olyan gyerekeknek, akiknek a szülei meg tudják fizetni ezt.
  • Vagyis nem arra használják a közvagyont, amire azt kellene.
  • Józsefvárosi gyerekek kedvezményes üdültetése helyett bérbe adják a közvagyont olyan szereplőknek, akik minimális kockázat mellett nagy bizniszt csinálhatnak a közvagyont olcsón felhasználva.
Botrány 2021-09-06 | 15:44
Mit csinál Karácsony, ha szóba kerülnek a dugók? Kínosan heherészik, mint egy tinilány

Mit csinál Karácsony, ha szóba kerülnek a dugók? Kínosan heherészik, mint egy tinilány

  • A budapesti autósok egy dologgal vígasztalódhatnak a dugóban ülve: Karácsony heherészés közben kivillanó foghelyével.