Orbán Viktor - Sokmillió magyar nevében mondom: köszönjük!
- Felemelő kisvideóban fejezte ki köszönetét Orbán Viktor azoknak, akik helytálltak a koronavírus-járványban.
- Külön köszöntötte az orvosokat, az ápolókat, a mentősöket, a pedagógusokat, az édesanyákat, az áruszállítókat, a bolti alkalmazottakat, a gyári munkásokat és a gazdákat.
- Tisztelet a hétköznapok hőseinek! - fogalmazott a miniszterelnök.
- Az állítólagosan balesetet szenvedő baloldali ellenzéki jelölt nincsen csúcsformában. Szombaton este Márki-Zay azt közölte, eltörte a bal karját, ezért műteni kellett, így a vasárnapi gyűlöletpercek (órák) aktuális előadása elmarad.
- Aztán a kórházban szelfizett és mégsem fosztotta meg rajongóit a paranoid összeesküvés-elméleteitől.
- Azerinte az ellenzék egységes, de tele van árulókkal. Azt is állította, a 444 által múlt hét közepén nyilvánosságra hozott kutatást nem is tekintik kutatásnak.
- De megosztotta azt a paráját is, hogy "az ellenség keze betette a lábát a főhadiszállásunkra is."
- Ez utóbbi képzavara egyenesen irodalmi magasságokba emelik a baloldal messiását.
- Aztán megfenyegette azokat, akik elégedetlenkednek: ők a Fidesz érdekében tevékenykednek.
- A szelfivideón azonban jól láthatóan nem a bal, hanem a jobbkeze lehet begipszelve, pedig azt állította, a bal keze tört el.
- Az interneten a kommentelők azt találgatják, vajon miért lehet ellentmondás eközött? Miért a jobbkeze van begipszelve, ha azt állítja, a bal törött el?
- Vajon Márki-Zay a kéztöréséről sem fejtette ki az igazság minden részletét? - teszik fel a kérdést a hozzászólók.
- Bács-Kiskun megyében 57 határsértőt tartóztattak fel és őrizetbe vettek egy 45 éves férfit, aki 20 migránst szállított az éjszaka.
- Manhalter Dániel, a Demokratikus Koalíció jelöltje úgy fogalmazott, "Budapesten fontos felújítások vannak, de arra is kell figyelnünk, hogy a várost mindannyian használni tudjuk: gyalogosok, tömegközlekedők, biciklisek, autósok egyaránt".
- A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság járőreivel együttműködve 2022. január 4-én, valamivel reggel 3 óra után vontak intézkedés alá egy román honosságú Volkswagen típusú haszongépjárművet Öttömös külterületén.
- Az autót egy román állampolgárságú férfi vezette, mellette egy szintén román állampolgárságú férfi utazott. Rajtuk kívül a járműben 23 illegális migránst találtak a rendőrök, akik afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
- A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
- A 41 éves sofőrt és 31 éves társát az egyenruhások előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ellenük embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a Szegedi Járásbíróság elrendelt.
- A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.
- A munkaerőhiány évi mintegy 50-80 milliárd forint kárt (termelésiérték-kiesést) okoz az évi 300 milliárd forint körüli termelési értékű zöldség-gyümölcs-ágazatban.
- Magyarország az elsők között tette lehetővé a 12 év feletti gyermekek oltását, ennek köszönhetően már 200 ezer 12-17 év közötti diákot regisztráltak oltásra és 81%-uk már fel is vette azt.
- Jelenleg két vakcina alkalmazható a 12-18 év közöttiek oltására: a Pfizer és a Moderna.